2017. 05. 04. - 09:17

Jön az új Ford Fiesta!

Jön az új Ford Fiesta!
Várhatóan idén nyár elején a Ford új Fiestája elérhetővé válik. Az autó újdonságai, a technológia fejlődésének fényében egyre több érdekes fejlesztést hozott. 
A Fordszabo.hu szakembereinek segítségével összeállított anyagunkban a Fiesta legérdekesebb újításait válogattuk össze.

Ford Sync 3

Két új Fiesta is várható a közlejövőben, a Ford Fiesta és a Fiesta ST. Mindkét modell forradalmi újításokat és egyedi megjelenést kapott azért, hogy a valóban beleszeressünk ezekbe a modellekbe már az első pillanatokban.

Az új Fiesta több technikai újítást is kapott természetesen megkapta az egyre népszerűbb Ford Sync 3 rendszert, amely egy hangutasításokkal vezérelhető központi számítógép, egy 8"-es, színes érintőképernyővel. A Ford Sync 3 beépített GPS rendszere képes megtalálni a célállomást úgy, hogy közben el sem kell engednünk a kormányt. Gyakorlatilag egy a kormányon megtalálható gomb megnyomása után elindul a hangfelismerő rendszer, melynek elmondhatjuk hová is szeretnénk eljutni. A POI adatbázisnak köszönhetően azonban nem csak címeket adhatunk meg utasításként, de akár kereshetünk éttermet is.

Szintén a rendszer használhatóságát erősíti az, is, hogy Andorid és Apple telefonokkal is kompatibilis, azaz a csatlakoztatás után a kijelzőn akár a telefon képernyőképét is láthatjuk és navigálhatunk azon.

A Sync 3 sajnos magyar nyelven még nem elérhető, de bizonyára nagy sikere lesz ennek is, ami nagymértékben növeli majd a komfortérzetünket.

Egyre többet tud az autó

Az új Fiesták kezelhetősége felülmúlja az eddigieket. Több már korábban is létező kényelmi funkció és új megoldások is elérhetővé válnak.

Az egyik ilyen funkció a parkolás segítő rendszer, mely egyaránt segít a ki és a beparkolás során is. A rendszer képes a merőleges és a párhuzamos parkolás esetén is. Az Adaptív sebességtartó automatika segít a kívánt sebesség kiválasztásában és tartja is a tempót, ami hosszabb utazások során válhat hasznossá. A sebességtartó rendszer ugyanakkor képes észlelni az előttünk haladó járművet is, és amíg az esetleges lassabb tempójával akadályozza haladásunkat igazodik ehhez. Amint az akadály megszűnik, a rendszer automatikusan visszagyorsít az eredeti sebességre.

A sok hasznos újdonság közül kiemelt figyelmet érdemel a Sávtartó automatika is. Ez a kis kiegészítés érzékeli azt hogy a jármű valóban a kijelölt sávban halad-e, és ha úgy tűnik elhagyja azt, automatikusan figyelmezteti a sofőrt, hogy korrigálja az irányt, illetve képes segíteni is ebben.

Az újítások köre azonban jóval nagyobb: a gyalogosok védelme, az automatikus fényszóró vagy a Holttérfigyelő rendszer mind-mind a biztonság és a komfort érzetét fokozza, ami által jobban figyelhetünk a vezetés élvezetére.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.