2018. 06. 18. - 11:45

Megújul a Fertő-tó partja

Megújul a Fertő-tó partja

Megvalósul a gyönyörű tó turisztikai fejlesztése ebben az esztendőben – a Fertő-tó magyarországi partját 30 milliárd forintból újítják meg, a Modern Városok program keretében.

Még 2018-ban elkezdődik a Fertő-tó hazai partjának megújulása. A turisztikai fejlesztés a terület előkészítésével indul. A beruházás 30 milliárd forintba kerül, a Modern Városok program keretében indul. Az előzetes tervek szerint 2020-21-re készülhet el teljesen.
 
Minderről Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt Sopronban – írta meg a turizmusonline.hu.
 
A Fertő-tó kiváló kikapcsolódással szolgál - most megújul
A Fertő-tó kiváló kikapcsolódással szolgál - most megújul
 
S hogy mi valósul meg ennek keretében? A strand fejlesztése, valamint látogatóközpont turisztikai érdekességek bemutatásával, kemping és sporttelep, de a vitorlás kikötőt is modernizálják. A horgász kikötőhelyekből a háromszáz helyett ötszáz lesz.
 
Egységessé teszik a közlekedési körülményeket és a szolgáltatói létesítményeket is. Tima Zoltán építész szerint több évtizedes lemaradásban van a tó fejlesztése, ezt most bepótolják. Természetesen nem hagyták figyelmen kívül, hogy a beruházás elemei fenntarthatóak legyenek ökológiai szempontból is.
 
A Modern városok program megállapodás egyébként 2015. március 25-én jött létre.
 
A Fertő-tó fejlesztése mellett vonatkozik a közlekedésre, valamint Sopron belvárosában található műemlék épületeinek felújítására is – írta meg a turizmusonline.hu.
 
Fotó: alfatours.hu
 
B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.