2018. 09. 10. - 09:30

Állati MI: robot-denevért alkalmaznak a navigációhoz

Állati MI: robot-denevért alkalmaznak a navigációhoz

Precízebb tájékozódás válik lehetővé azzal, hogy mesterséges intelligenciával felvértezett robotot denevért vetnek be a kutatók. A Robot-denevér vagy Robat hangokat használ a navigációhoz.

Az okos technika is lehet még okosabb. Robot-denevért hozott létre egy kitatócsoport a Tel-Avivi egyetemen.
 
A teljesen önálló, denevérszerű szerkezet – mely a Robot-bat, vagyis Robat nevet kapta – ún. echo-lokációt használ az új környezetben való mozgáshoz, hangok alapján térképezi fel azt – írták meg a szakemberek a PLOS Computational Biology szaklapban. A kutatócsapatot Itamar Eliakim vezette.
 
A denevérek valóban hangok alapján tájékozódnak új környezetben. Maguk is hangokat adnak ki, melyeket a környezet tárgyai visszavernek. Számos elmélet született már annak magyarázatára,  hogyan oldhatják meg a denevérek a robotika egyik legnagyobb kihívást jelentő problémáját, de csak kevés próbálkozás történt arra nézve, hogy olyan robotot készítsenek, amelyik utánozza is az állat képességeit.
 
deneverek_nagy_vagott
 
Eliakim és kollégái olyan robotot fejlesztettek, amely biológiailag megközelítést alkalmaz, hangokat bocsát ki és elemzi a visszatérő hangokat a környezeti térkép készítéséhez.
 
A mesterséges intelligencia által vezérelt denevérnek ultrahangos hangszórója van, mely a szájat imitálja, frekvencia-modulált csicsergést állít elő, olyan gyorsan, ahogyan a denevérek szokták. A robot denevér két ultrahangos mikrofonnal is rendelkezik, amely a füleket utánozza.
 
Képes volt önállóan mozogni új kültéri környezetben, valós időben navigálva csupán a hangok segítségével.
 
A Robat megrajzolja a tárgyak körvonalát, melyekkel találkozik és „osztályozza” őket, mesterséges neurális hálózat alkalmazásával. Ezzel információgazdag és pontos térképet készít környezetéről, kikerülve a tárgyakat. Ha például valahol ellenállásba ütközik, megállapítja, hogy az út fallal van-e zárva előtte, vagy növényzettel, amelyen keresztül tud haladni.
 
„Legjobb tudásunk szerint a Robat az első teljesen önálló, denevérszerű, biológiailag is elfogadható robot, mely új környezetben kiválóan navigál, csupán a hangok használatával – mondta el Itamar Eliakim. – Sikerült bemutatnunk, mekkora potenciál van az ultrahang alkalmazásában, mely jövőbeli robotok készítéséhez is bevethető”.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.