2018. 11. 14. - 09:50

Bekapcsolták az „emberi agy” számítógépet – titkokat tárhat fel

Bekapcsolták az „emberi agy” számítógépet – titkokat tárhat fel

Tizenkét évig építették és 15 millió fonttal támogatták azt az órási méretű számítógépet, melyet arra terveztek, hogy az emberi agyat utánozza – most végre be is kapcsolhatták.

Elkészült az „emberi agy” számítógép: a Manchesteri Egyetemen épített, SpiNNaker nevű szerkezet egymillió processzorával 200 trillió műveletet tesz lehetővé másodpercenként. Vagyis, több biológiai idegsejteket képes valós időben modellezni, mint bármely más gépezet, amit valaha építettek.
 
A hagyományos számítógépekkel szemben nem úgy kommunikál, hogy nagy mennyiségű információt küld A pontból B-be szabványos hálózaton keresztül. Az emberi agy párhuzamos kommunikációs architektúráját utánozza, azáltal, hogy kisebb mennyiségű információt továbbít, egyidejűleg különböző célállomásokra.
 
A SpiNNaker az emberi agy párhuzamos kommunikációs architektúráját utánozza
A SpiNNaker az emberi agy párhuzamos kommunikációs architektúráját utánozza
 
„Alapvetően olyan gépet hoztunk létre, mely sokkal inkább az emberi agyhoz hasonlóan működik, szemben a hagyományos számítógépekkel, s ez meglehetően izgalmas – mondta Steve Furber, Manchesteri Egyetem számítástechnikai professzora. - A projekt végső célja mindig az volt, hogy egyetlen számítógépben magok millióit helyezzük el, az agy valós idejű modellezéséhez – most ezt elértük, ami fantasztikus.”
 
A SpiNNaker a Spiking Neural Network Architecture rövidítése – s az első lépés afelé, hogy biológiai neuronok millióinak modelljét hozzák létre valós időben, noha már a jelenlegi állapotában is példátlan betekintést nyújt az emberi agy működésébe.
 
Mindezt azzal végzi, hogy nagymértékű, valós idejű szimulációkat futtat az agy különböző területein, mint például a bazális ganglion – az a terület, amelyet a Parkinson-kór is érint.
 
Az óriási méretű számítógépet 12 évig építették
Az óriási méretű számítógépet 12 évig építették
 
Ahhoz is alkalmazni lehet, hogy felvértezzenek vele egy mesterséges intelligencia robotot, a SpOmnibotot - amely alkalmas a valós világban lévő tárgyak navigálására és értelmezésére.
 
„Az idegtudósok mostantól a SpiNNaker segítségével fel tudják oldani az emberi agy működésének titkait, nagyszabású szimulációk működtetésével – hangsúlyozta Furber professzor. - Valós idejű neurális szimulátorként is működik, amely lehetővé teszi a robotikusok számára nagyméretű neurális hálózatok kialakítását mobil robotokká, melyek járni, beszélni és mozogni tudnak rugalmasan és alacsony energiafelhasználással”.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.