2019. 10. 09. - 11:00

Van, akinél halálos lehet a 6 óránál kevesebb alvás

Van, akinél halálos lehet a 6 óránál kevesebb alvás

Meghökkentő: azokra az emberekre nézve, akik bizonyos betegségektől szenvednek, kimondottan veszélyes lehet a kevés alvás.

Az ember bizonyos időszakaiban nem igazán valósítható meg a 6 óránál több alvás, ám ha egyes betegségekkel küzdők hosszabb ideig nem tudnak 6 óránál többet aludni, a kutatók szerint komoly veszélybe is kerülhetnek.
 
A magas vérnyomással, 2-es típusú diabétesszel, szívbetegséggel küzdő vagy stroke-on átesett betegeknél rák fejlődhet ki.
 
„Tanulmányunk azt sugallja, hogy a normális, pihentető alvás elérése védő hatású egyes emberekre nézve, akik bizonyos egészségügyi állapotoktól vagy kockázatoktól szenvednek – mondta el Julio Fernandez-Mendoza, a Pennsylvania-i Penn State Health Milton S. Hershey egészségügyi központ munkatársa, a tanulmány szerzője. – Ugyanakkor, további kutatásra van szükség annak vizsgálatához, hogy az alvásidő növelése viselkedési- vagy egészségügyi terápiákon keresztül vajon csökkenti-e a korai halál rizikóját.”
 
Vannak, akikre nézve kimondottan veszélyes a kevés alvás
Vannak, akikre nézve kimondottan veszélyes a kevés alvás
 
A tanulmányhoz a szakemberek több mint 1600 felnőtt adatait elemezték, akiket két csoportba rendeztek: egyik csapatot a második stádiumú magas vérnyomással és 2-es típusú diabétesszel küzdők alkották, a másikat pedig a szívbetegség vagy stroke elszenvedői.
 
A pácienseket alváslaboratóriumban tanulmányozták egy éjszaka erejéig, majd 2016 végén azok esetében, akik meghaltak, elemezték a halál okát.
 
A kutatók számára kiderült, hogy az 512 embernek, aki elhunyt, egyharmada szívbetegségben vagy stroke-ban halt meg, egynegyede pedig rákban.
 
Azoknál az alanyoknál, akik magas vérnyomástól vagy cukorbetegségtől szenvedtek, s kevesebb mint 6 órát aludtak, kétszeresére növekedett a szívbetegségben vagy stroke-ban való elhalálozás kockázata – emelték ki a szakemberek a Journal of the American Heart Association szaklapban közzétett tanulmányban.
 
Azok, akik szívbetegek voltak vagy stroke-ot éltek át, s kevesebb mint 6 órát pihentek éjszakánként, az átlagembernél háromszor nagyobb eséllyel haltak meg rákban.
 
A kutatás kimutatta azt is, hogy a magas vérnyomásban vagy cukorbetegségben szenvedő emberek korai halálának kockázata elhanyagolható, amennyiben több mint 6 órán át aludtak.
 
Mint azt Fernandez-Mendoza kiemelte, a rövid idejű alvást hasznos kockázati tényezőként számításba kell venni a fenti egészségi állapotban levő emberek hosszú távú egészség-kimenetelének előrejelzésére.
 
László Adrienn

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.