2019. 10. 29. - 08:35

Demi Lovato szögre akasztotta románcát

Demi Lovato szögre akasztotta románcát

A férfi még reménykedik egy második esélyben  - jelenleg azonban a különválás mellett döntött Demi Lovato és Mike Johnson.

Demi Lovato és párja szögre akasztotta a kapcsolatát. A csinos, 27 éves énekesnő, aki a közelmúltban keresztelkedett baptistává, 2019 szeptemberében számos alkalommal randevúzott Mike Johnsonnal, akit sokan ismerhettek az amerikai Bachelorette műsorból.demi_lovato
 
A rövidéletű románc 1-2 hónapig tartott, egy ideje már nem találkoznak és nem írogatnak egymásnak – árulta el egy bennfentes az E! News-nak.
 
Semmi különös nem történt, egyszerűen csak így alakult. Demi Lovato határozottan érdeklődött Mike iránt egy időben, de komolyan sosem tervezett előre – állítja az énekesnő ismerőse.
 
Mike Johnson ugyanakkor bízik benne, hogy a jövőben még egymásra találhatnak. Reménykedik egy második lehetőségben, de most azzal is megelégszik, ha barátok maradnak.
 
A férfi láthatóan nagyon kedveli Demit, akiről azt is elárulta, hogy imádja a tetoválásait – mindketten rendelkeznek néhánnyal -, és az énekesnő igazán jól csókol.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.