2019. 11. 26. - 12:18

Napelemes cég, a Tiszta Energiák Kft nyerte 2019-ben középvállalt kategóriában az Üzleti Etikai Díjat

Napelemes cég, a Tiszta Energiák Kft nyerte 2019-ben középvállalt kategóriában az Üzleti Etikai Díjat

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjakat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. Immár 102 cég viselheti az üzleti etikus vállalat jelzőt Magyarországon. 

A díjakat már csak olyan cégek, vállalatok kaphatják meg, melyek a fenntartható fejlődés szolgálatába állították gondolkodásukat, működésüket és profitérdekeiket.Idén rekordot döntött az Üzleti Etikai Díjra jelölést beadott vállalatok száma. 79 jelölt, illetve jelölést leadó cég közül 47-en adtak be pályázatot.
 
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnökeként, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapítójaként azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztéseikkel példát mutatnak. 
 
A Tiszta Energiák Kft nyerte 2019-ben az Üzleti Etikai Díjat
 
Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítékul szolgálnak, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a bolygó, az emberiség, a fenntartható fejlődés érdekeivel.
 
„Ma már számon kérhetjük az üzleti szektor szereplőitől a felelős profittermelést. Ma már mindenki megérti, hogy a fenntartható fejlődés érdekében, annak céljával azonos működés egyet jelent az etikus üzleti tevékenységgel. Csak olyan cég kaphatja meg a díjat, amely a vállalati célokat szinkronba hozta a fenntartható fejlődés célrendszerével, és az tetteiben, döntéseiben, fejlesztéseiben, gondolkodásmódjában  meg is mutatkozik. Amely a profitérdekeit is képes felülírni csak azért, hogy a környezetet ne károsítsa, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentse, hogy hasson környezete, az emberek gondolkodásmódjára, s tudatosan erősítse hatókörében a felelős létezést” – nyilatkozta Demcsák Mária, az Üzleti Etikai Díj alapítója.
 
Az alapítók az Üzleti Etikai Díj sikerét egyértelműen azzal azonosítják, hogy az alapítás óta eltelt 20 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.
 
Tiszta Energiák Kft.
 
A középvállalati kategória díjnyertese az idén 10. évét ünneplő Tiszta Energiák Kft.
 
"Hihetetlenül tudatos, a fenntartható fejlődésért, annak minden területén helyt álló cég. Tevékenységével és példamutatásával az etikus cégek között a helye." -írja a Piac és Profit a napelemes cégről.
 
Tiszta Energiák Kft.
 
Dr. Mokry Tamásnak, a Tiszta Energiák Kft. ügyvezetőjének Bálint Andrea, a Cu-technik Kft. ügyvezetője és Csaba Lajos János, a Richter Gedeon Nyrt. vezetője adta át a díjat.
 
 
A három magánszemély tulajdonos alapította budapesti székhelyű cég 3,97 milliárd forgalmú, 39 alkalmazottal. Főtevékenysége napelemes rendszerek kis- és nagykereskedelme, illetve napelemes rendszerek telepítése a háztartási rendszerektől a naperőművekig. Idén az elektromos motorkerékpárok forgalmazásába is belekezdtek.
 
Családi, baráti hangulat uralta légkör, közösen megélt élmények. Ebben hisznek. A cégben szociális kasszát üzemeltetnek a rászoruló kollégák segítésére. Büszkék arra, hogy megkötött üzleteikkel emberileg is azonosulni tudnak. A tulajdonosok aktívan részt vesznek a tevékenységükhöz kapcsolódó szakmai szervezetek életében. Az elektromobilitás terjesztése érdekében létrehoztak egy szövetséget, melynek égisze alatt részt vesznek az elektromos motorok terjedését segítő támogatási rendszer kidolgozásában. Előadásokat tartanak szakmai rendezvényeken, a legmodernebb technológiák némelyikét ők vezették be a hazai piacra. A jogszabály-értelmezéseket edukálják, hogy a laikusok is értsék.
 
 
Tekintsék meg Dr. Mokry Tamás ügyvezető 5 perces beszédét a díjátadón. Bárcsak több vállalkozó gondolkodna és cselekedne így…
 
 
 
Finanszírozási segítséget nyújtottak számos likviditási problémával küszködő partnerüknek. Partnereik, ügyfeleik üzleti fejlődését szakmai konferenciák szervezésével is rendszeresen támogatják. Hazánkban szinte egyedüliként építenek szigetüzemű rendszereket, megújuló energiaforrásból így tudnak áramot biztosítani kis tanyáknak is.
 
„Tiszta Energiák a Földért és az Emberért.” Ez a szlogenjük. Nevünkhöz igyekeznek hűek maradni. Karácsony előtt ellátogatnak egy hajléktalanszállóra, visznek ajándékokat, főznek, műsort adnak. Fákat ültetnek programszerűen.
 
A cég alapítása óta a mindenkori eredményük 10 %-át adományozzák közösen meghatározott célokra.  Rengeteg projektjük és a jelentős adományozási összeg önmagáért beszél. Amikor alapították a céget, számukra evidens volt, hogy olyan vállalkozásba akarnak belekezdeni, amivel aktív szerepet vállalnak a világ jobbá tételéért.
 
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.