2020. 01. 14. - 12:49

Rekord évet zárhattak a budapesti fürdők

Rekord évet zárhattak a budapesti fürdők

Több mint 5 millió vendég látogatott el 2019-ben a magyar fővárosban levő fürdőkbe és strandokra. Ezzel Budapest rekordévet mutathat fel.

Szép számú vendég kereste fel a magyar főváros fürdőit és strandjait az elmúlt esztendőben. A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket az előző évhez képest 13 százalékkal többen látogatták – írta meg az MTI.
 
A kiemelkedő eredményt főként az állandó fejlesztéseknek köszönhetik, valamint annak, hogy egyre több turista érkezik Budapestre.
 
A Paskál Gyógyfürdő az egyik legnépszerűbb Budapesten
A Paskál Gyógyfürdő az egyik legnépszerűbb Budapesten
 
A 2010-es évvel összehasonlítva 72 százalékos növekedés volt megfigyelhető 2019-ben. A társaság várható bevétele több mint 18,3 milliárd forint – ez az előző esztendőhöz képest 20 százalékos emelkedést jelent – tudatta az MTI.
 
Tavaly decemberben jelentős forgalom jellemezte a fürdőket, csak ebben a hónapban 430 ezer látogató érkezett a budapesti fürdőkbe.
 
Valamennyi fürdő forgalma közül kiemelendő azonban a 2018 őszén bővített Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és a Paskál fürdő Zuglóban. Jól áll a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő is, amely 2019 júliusában nyitott meg újra, s még ebben az évben 120 ezren látogatták meg – írta az MTI.
 
A Széchenyi Gyógyfürdő tavaly is a legnagyobb forgalmat könyvelhette el, forgalma 8 százalékkal növekedett is. 2019-ben 1,8 millió vendéget fogadott, csak decemberben csaknem 14 százalékkal nőtt a forgalma 2018 év végéjéhez viszonyítva – tudatta az MTI.
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.