2020. 05. 06. - 09:40

Koronavírus - Mesterséges intelligencia ellenőrzi a maszkviselést Franciaországban

Koronavírus - Mesterséges intelligencia ellenőrzi a maszkviselést Franciaországban

Kamerák figyelik a maszkok hordását és a megfelelő távolságtartást a franciáknál – a mesterséges intelligenciát világszerte több helyen bevetették már a koronavírus terjedésének megakadályozására.

Franciaországban videós megfigyeléssel ellenőrzik, hány ember tartja be a szabályokat, azaz visel maszkot és tartja a távolságot másoktól a koronavírus-járvány idején – tekintve, hogy az ország a napokban enyhít a szigorú rendelkezéseken.
 
A Côte d'Azur-ön levő Cannes városa már tesztelte az ellenőrző szoftvert, melyeket kültéri piacokon és a buszokon is felszereltek.
 
Egyelőre nem tudni, hány másik város fogja még alkalmazni a digitális megfigyelést. A francia Datakalab cég elmondása szerint szoftverük nem sérti az EU adatvédelmi törvényét.
 
„A rendszer nem tárol vagy továbbít képet, biztosítva a személyes adatok védelmét” – hangsúlyozta a vállalat, mely azt követően jelentette be együttműködését Cannes városával, hogy az országban május 11-ről enyhítenek a korlátozó intézkedéseken.
 
Koronavírus - A maszkviselés bevásárlás közben is kötelező
Koronavírus - A maszkviselés bevásárlás közben is kötelező
 
Számos mesterséges intelligencia-innovációt fogadtak már el világszerte annak érdekében, hogy a koronavírus terjedését megállítsák, s használják ezeket az eszközöket – természetesen veszélyhelyzetre vonatkozó törvények mellett. Ugyanakkor több helyen felhívták a figyelmet emiatt a magánélet esetleges megsértésével kapcsolatban.
 
A francia megfigyelő rendszer automatikus figyelmeztetést is magába foglal, vagyis jelez a városi hatóságoknak és a rendőrségnek, ha egy adott területen a maszk és az elhatárolódási szabályok megsértése észlelhető.
 
A Datakalab azonban – mely egy 2017-ben indult startup cég – kiemelte, hogy nem arcfelismerésről van szó, a rendszer nem tárol azonosító adatokat. Ez megkülönbözteti azt a Kínában alkalmazott hi-tech megfigyelés jellegétől.
 
A Datakalab szerint algoritmusai beépíthetők más nyilvános terek, például kórházak, állomások, repülőterek és bevásárlóközpontok már meglevő megfigyelési rendszereibe is.
 
Franciaországban az egyik legmagasabb, koronavírussal kapcsolatos halálozási arány volt tapasztalható Európában, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság mellett.
 
A franciáknál a jelenlegi adatok alapján 24. 895 ember halt meg, beleértve az idősotthonokban elhunyt betegeket is.
 
Május 11-től a maszkviselés kötelező lesz a nyilvános helyeken és közlekedési eszközökön, valamint a középiskolákban.
 
A boltok és piacok szintén elvárhatják vásárlóiktól, hogy maszkot hordjanak, ha belépnek – s gondoskodniuk kell arról is, hogy 1 méteres távolságban álljanak egymástól.
 
László Adrienn

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.