2017. 08. 28. - 12:20

Még épül a gép a világ leghosszabb járatához

Még épül a gép a világ leghosszabb járatához

Egyelőre nem tudni, mely légitársaságé lesz az előkelő cím, a világ leghosszabb járatának üzemeltetése – 2022-től a tervek szerint közvetlen repülő menne Sydney-ből Londonba.

A Quantas légitársaság is jelentkezett – szívesen indítaná a világ leghosszabb járatát, mely közvetlenül repülne az ausztráliai Sydney-ből az angol fővárosba.

Ez az útvonal 17 ezer kilométer, s 20 óra alatt lehet megtenni. Ha a Quantas kapná a lehetőséget, a jelenleg listavezető Qatar Airways-et nem kis mértékben múlná felül. A közvetlen járattal 3 órával tartana kevesebb ideig a repülés, mint a jelenlegiekkel, amelyek Dohában, Hongkongban és Szingapúrban állnak meg - írta meg az airportal.hu.

Sydney és London között repülne a világ leghosszabb járata

Sydney és London között repülne a világ leghosszabb járata

A közvetlen repülőgép a Reuters információi szerint 20 százalék felárat kérne az utasoktól, akiknek azonban így is megérné ezt választani.

A Quantas egyébként az Emirates légitársasággal codeshare megállapodás keretében működtet járatot Sydney és London között, amely leszáll Dubaiban.

A terv szerint egyébként a brit főváros felé a sarki útvonalon repülnének, s nem a nyugati irányba – ez az útvonal, bár hosszabb, a hátszél segíti a gyorsabb előrehaladást. Sydneybe viszont a régi útvonalat használják majd - tudatta az airportal.hu.

A közvetlen járathoz ugyanakkor olyan repülőgép kell, amelynek megépítése várat magára. Alan Joyce vezérigazgató a Reutersnek azt mondta, még nem döntötték el, milyen gépet építenek, amely képes megálló nélkül átrepülni a távolságot és 300 utas szállítását meg tudja oldani.

Ma a világ leghosszabb járatát a Qatar Airways üzemelteti – a Boeing 777-200LR Auckland és Doha között közlekedik. 2017 szeptemberében azonban az Air India is indít egy járatot, mely Delhi és Los Angeles között közlekedik, hosszabb útvonalon, de rövidebb időtartam alatt - írta az airportal.hu.

Fotó: quantas.com

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.