2017. 11. 26. - 21:25

Advent és mesevásár Pécsett

Advent és mesevásár Pécsett
Igazi ünnepi hangulat uralkodik el december elsejétől a városban, amely egészen karácsonyig tart majd.

 

Idén immár hetedik alkalommal indul útjának az Adventi kézműves és mesevásár Pécsen. A több napos eseménynek a Széchenyi tér ad otthont, ahová a kiállítók szeretettel várják a karácsony szerelmeseit. Az érdeklődők számára mintegy 150 programmal készülnek. Emellett idén nagy hangsúlyt fektetnek a fényekre, ugyanis épületvetítések lesznek.
 
Advent és mesevásár Pécsett
 
A rendezvényen számos koncert, előadás és bemutató szórakoztatja a kikapcsolni a vágyókat. Természetesen a gyerekekre is gondoltak a szervezők, akiket sok-sok mesével, állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és népi játszóházzal várnak. A színvonalas és változatos programok mellett pedig nagy szerepet kap a gasztronómia is. Összesen 20 kiállító finomságát lehet majd megkóstolni, ráadásul az ünnepi italok, mint például a forralt bor sem maradhat ki a kínálatból.
 
 
 
 
N.O.
 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.