2017. 11. 29. - 10:45

Beyoncé az Oroszlánkirályt énekli?

Beyoncé az Oroszlánkirályt énekli?

Álomszerű párosítást hozhat létre a tervezett, élőben előadott Oroszlánkirály-dal új változata, melyet Elton John és Beyoncé adna elő.

Meglepetés készül: új változatban hangzana el az egykor oly sikeres Oroszlánkirály című rajzfilm betétdala, a Circle Of Life, valamin a Can You Feel The Love Tonight. Musical-t csinálnának a történetből, melyet eredetileg a Disney készített és a brit szupersztár, Elton John írta a zenéjét 1994-ben.

A 13 millió dolláros szerződés létre is jött, mostmár csak a végeredményre kell várnunk.

A New York Daily News szerint mindkét nagy sláger megújul majd – Nala oroszlánt Beyoncé, Simbának pedig Donald Glover kölcsönzi a hangját.

A musical bemutatóját 2019-re tervezik.

Úgy hírlik, Elton John gőzerővel dolgozik az új Oroszlánkirály-projekten a Disney-vel – elképzelhetetlen is lenne, hogy ha Beyoncé szerepel a műben, ne énekeljen is. Ráadásul a fiatal korosztálynak nagy kedvence, akik bizonyára szívesen hallgatják majd a részvételével elhangzó, kicsit megújult dalokat.

1995-ben a Can You Feel The Love Tonight című dal Oscar-díjat kapott, de a Hakuna Matata és a Circle Of Life is jelölést kapott.

Fotó: Instagram

B.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.