2014. 02. 07. - 13:34

A világ minden táján hódít az Attraction

A világ minden táján hódít az Attraction
Európa után Kínát is meghódította a különleges show-kat készítő magyar látványszínház az Attraction.

Európa után Kínát is meghódította az Attraction

Az Attraciton számára a 2013-as év és a Britanian's Talent Show hozta meg a sikert, hiszen a magyar csapat megnyerte a britt tehetségkutatót. A fiatalokból álló látványszínház különleges módon használja fel produkcióihoz a fény és az árnyékok játékát és lenyűgöző, szemet gyönyörködtető műsorszámokat készítenek. A csapat a tehetségkutató után pillanatok alatt népszerűvé vált és hatalmas sikereket ért el. Már az angol királynő előtt is felléptek és nemrégiben egy hatalmas show-t csináltak Kínában is. A csapatot a kínai újév kapcsán hívták meg Kínába, ahol közel egymilliárd ember nézte élőben és a televízió képernyők előtt a különleges produkciót. A ló éve kezdetének megünneplésére hívták Kínába az Attractiont, akik nagyon készültek a különleges fellépésre.


Az Attraction első fellépése a Brianian's Talent Show-ban

Most is az adott eseményhez és helyszínhez kapcsolódó show-t készítettek, aminek óriási sikere volt az ázsiai országban. Az Attraction számára ez egy hatalmas nagy lehetőség volt, hiszen ez a televízió műsor amiben felléptek a világ egyik legnézettebb műsora. A kínaiaknak nagyon tetszett a produkció, talán a legnagyobb ovációt a panda motívum váltotta ki. Ezekben a fellépésekben hatalmas munka van, hiszen először megtervezik az egyes motívumokat, majd egyesével elpróbálják és a végén ezeket gyúrják össze egy kész produkcióvá. A kínai előadásra a csapat az angol királynőnél tett látogatás óta próbált nap mint nap, hogy a fellépés hibamentes és szemet gyönyörködtető legyen. Hatalmas szeretetet kapott az Attraction a kínai fellépés folyamán és még Jacki Chan-el is találkoztak. Örömmel fotózkodtak és barátkoztak a csapattal és teljesen körberajongták őket a kínaiak. A hazatérés után azonban újból munkához fogtak, hiszen rengeteg fellépés vár a csapatra a 2014-es évben is.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.