2014. 03. 22. - 08:00

Alföldi Róbert is bevallotta hogy meleg

Alföldi Róbert is bevallotta hogy meleg

Eddig csak saját könyvében írt egy rövid részt a homoszexualitásáról, de ezt követően nem volt hajlandó nyilatkozni melegségéről Alföldi Róbert.


Alföldi Róbert sem titkolózik tovább

Vége a találgatásoknak, Alföldi Róbert nyíltan vállalja másságát, melyről a „Nyitottak vagyunk” kampány kisfilmjében beszélt. A nyitottságról szóló kampányfilmben Alföldi Róbert egy rövid kis történetet mesél el arról, hogy mindenkivel megesik, hogy az előítéleteire hallgat. Vele is megtörtént az eset, amikor az embereket a külsejük alapján ítélte meg, aztán rá kellett döbbennie, hogy a belső teljesen mást takar. Őszintén beszél a filmben arról, hogy egy homoszexuális számára talán még sokkal nehezebb megélni azokat a helyzeteket, amelyek néha még egy hetero férfi számára is szorongásra adnak okot. Ilyen helyzet volt számára, amikor először belépett a konditerembe, ahol természetesen rögtön úgy érezte, hogy minden szempár rászegeződik és nehezen tudott túllépni a szorongásán.

 
Alföldi Róbert - Ne hallgass az előítéletekre

Az X-Faktor mentora nem az egyetlen aki az utóbbi időben felvállalta másságát. Nemrégiben Kulka János vallotta be, hogy nem a gyengébbik nemhez vonzódik. A külföldi sztárok körében is egyre többen mondják el a rajongóik számára, hogy a velük azonos neműekhez vonzódnak. Tom Daley britt műugró olimpikon egy elég különös módját választotta a bejelentésének. Saját otthonában készített videó felvételt vallomásáról, majd azt feltöltötte az internetre. A Szökés sztárja pedig nyílt levélben vallott másságáról. Sir Elton John, George Michael és Ricky Martin is sokáig titkolták, hogy melegek végül azonban úgy döntöttek, kiállnak a nyilvánosság elé és vállalják homoszexualitásukat. A kezdeményezéshez egyre több magyar és külföldi sztár is csatlakozik. Azzal, hogy nyíltan vállalják a melegségüket sokat segítenek a társadalomnak, hogy elfogadják a homoszexualitást.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.