2017. 02. 20. - 08:50

Angelina a szakítástól vár erősebb családot?

Angelina a szakítástól vár erősebb családot?

Hosszabb ideje nem hallhattunk a mutatós sztárpárról, akik már elindították válásukat – Most azonban Angelina Jolie kijelentette, hogy „mindig egy család” lesznek, sőt talán erősebbek is a szakítás után.

Meglepő kijelentést tett Angelina Jolie – a színésznő még 2016 szeptemberében nyújtotta be a válókeresetet Brad Pittel szemben, s noha azóta valóban külön utakon jár a két sztár, Angelina a minap közölte, hogy azt reméli, ez az történet erősebb egységet kovácsol majd belőlük.

Brad Pitt és Angelina Jolie filmen is eljátszottak egy megromlott kapcsolatot 

Brad Pitt és Angelina Jolie filmen is eljátszottak egy megromlott kapcsolatot

A BBC World News-nak azt mondta, nem akar erről bővebben beszélni,legyen elég annyi, hogy ez egy nehéz időszak, de ők mindig egy család lesznek, túllesznek ezen és erősebbé is válnak majd. Jelenleg mindketten Braddel hat közös gyerekükre koncentrálnak – tette hozzá a színésznő.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

Brad Pitt ügyvédei harcolnak a gyerekekért

Életveszélyben van Angelina Jolie?

Hogy jutott idáig Angelina Jolie?

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.