2021. 09. 27. - 08:30

Az új dallal már az ABBA digitális változata lép fel

Az új dallal már az ABBA digitális változata lép fel

Valóságos szenzációnak számított, amikor a közelmúltban kiderült: új számot készített és 40 év után újra koncertezik az ABBA. A legendás együttes digitális változatban szerepel a színpadon.

Szeptember elején jelentette be az ABBA, hogy 40 esztendővel első albumuk megjelenése után új dallal állnak elő, sőt egy vadonatúj koncertélménnyel kápráztatják el a rajongókat. abba_digitalis_1
 
Az ABBA november 5-én adja ki új lemezét, Voyage címmel, s egyedi fellépésekkel „indulnak” turnéra a tervek szerint 2022 májusában.
 
A legendás svéd zenekar – melynek tagja Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad - digitálisan lép majd fel egy 10 tagú zenekarral.
 
A slágergyárosok összeálltak az Industrial Light & Magic nevű, George Lucas által alapított céggel, melynek 850 fős csapata magabiztosan készítette el az együttes tagjainak digitális verzióját, több hónapos munka keretében, mozgásrögzítési és előadási technikák felhasználásával.
 
Svana Gisla és Ludvig Andersson producer közleményben tudatta, hogy az ABBA varázsa és azok a herkulesi erőfeszítések, melyeket a technikai csapat tett, hosszú ideje vágyott mérföldkövet ér el napjainkban.
 
Alig várják, hogy végre megoszthassák a világgal a kivételes törekvés eredményét.
 
Az ABBA a 3 ezer férőhelyes ABBA Arénában kezdi majd turnéját a londoni Queen Elizabeth Olympic Parkban, 2022. május 27-én. Valószínűleg rengetegen várják nagy izgalommal az eseményt.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.