

Szilveszter napja van, vagyis jöhetnek a nagy-nagy fogadkozások, hogy majd január 1-től ez és az lesz, teljesen megváltozunk, minden máshogy történik, saját kezünkbe vesszük az életünket. Pont most kerül forgalomba a fogyókúrás csodaszernek kikiáltott készítmény. Lesz ideje ezt a kifejezést - hogy csodaszer - bizonyítani az elkövetkező évben már. Mivel csodák fogyókúra területén nincsenek. Máshol lehetséges, de itt és ebben - nem!
felhasználást, s ennek következtében természetesen - fogyást. De ez egyelőre ígéret! Ezt el ne felejtsük, mielőtt rohannánk megvenni az értékesnek tűnő találmányt. Sőt még azt is állítják, hogy egy-egy szem belőle felér 25 perc kocogással, 80 perc sétával. Tehát - az okos következtetők szerint - a testedzést egy életre elfelejthetjük, max. rövid sprinteket kell végrehajtanunk a legközelebbi budi felé. Ez is karbantart majd valamilyen szinten!
Az Oklahomai Egyetem szakértői szerint az erős paprikák súlycsökkentő hatása már évtizedek óta ismert, eddig azonban nem sikerült hatékony koncentrátumban, gyógyszerként alkalmazni ezt a pozitív tulajdonságot. Tudósok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kapszula tartalma rendkívül csípős, így a fogyásra vágyóknak mindenképp be kell tartaniuk az előírt mennyiséget. Arról már nem szólnak a híradások, hogy a szer távozásakor, vajon milyen érzések fogják hatalmukba keríteni a szedőket, vajon kell hozzá hűtéses mellékhelyiség? Vagyis legyünk naturálisak. Vajon a WC-ét is át kell alakítani majd? Vízhűtésre lesz szükségünk a melléktermékek eltávozása során? De lehet majd árukapcsolásként mellé regeneráló krémet is forgalmazni, amely eltűnteti az égető feleslegek kimart végeredményét a hátsó részünkről. Ennek a neve lehetne: Macskajaj! (javaslat a cikk írójától ingyen)
A tabletta ma került kereskedelmi forgalomba, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában már kapható a patikákban, illetve rendelhető az online boltokban. Véletlenek nincsenek, jó az időzítés, hiszen most van a fogadalmak nagy napja, s ebből majd 80 % az, hogy végre lefogyok...le fogok fogyni...nem zabálok folyton...mértékkel étkezem...nem eszek cukrot, lisztet, szénhidrátot folyamatosan, nem tömöm magam cukorkával, csokival és nem falom be az összes közelembe kerülő süteményt....stb...stb...Tehát lehet venni, s kipróbálni azoknak, akik hisznek a csodákban. Akik pedig nem, azoknak javaslom, hogy látogassanak el a norbi.eu weboldalra egy hétköznapibb, de jóval életképesebb megoldás reményében.
- GG -