Cristofel hamarosan apa lesz
Cristofel örümmel várja a kisbabát
A fiatalok egy közös vállalkozásba szeretnének kezdeni Németországban. Egy kis éttermet nyitnának, amelyben magyaros jellegű ételeket szolgálnának fel. Cristofel úgy tervezi, hogy az étteremben Ő lesz majd a pincér és ha megszületik a baba utána együtt fognak majd dolgozni Viviennel. Cristofel úgy érzi felnőtt az apai feladatokhoz. Mint mondja, ezalatt a 21 év alatt sok mindent megélt már és biztos benne, hogy el tudja majd látni az apai teendőket. A házasságban is gondolkodnak, de mindenképpen majd csak Németországban. Nem szeretnének Magyarországon élni, aminek Cristofel elmondása szerint az az oka, hogy Őket itthon mindenki csak bántja, pletykálkodnak és beszélnek róluk az emberek, amire nincs szükségük.
Viven teljesen megbocsátott kedvesének
Hát az biztos, hogy Cristofel körül mindig történik valami, ami mellett az emberek nem tudnak elmenni szó nélkül. Nemrégiben úgy megverte a barátnőjét, hogy az kórházba került. Ököllel ütötte a lányt, amíg az el nem ájult. Végül a lány mégis megbocsátott neki és most már szerelmük gyümölcsét hordja a szíve alatt. Reméljük Cristofel tényleg megváltozott és a következő hírek nem arról fognak szólni, hogy a terhes feleségét bántalmazza az egykori villalakó.
-BT-