2015. 05. 29. - 10:06

Damu nem fél Vajnáéktól

Damu nem fél Vajnáéktól

Most először állt a nyilvánosság elé Damu Roland szabadulását követően az Igazság című könyvének bemutatóján.

Az egykor sikeres színész évekig volt börtönben erőszak vádjával. A nemrég szabadult sztár úgy döntött könyvet ír és a napokban debütált is, mely az Igazság című nevet kapta. A színész higgadtan és boldogan érkezett a rendezvényre feleségével. Elárulta, egyáltalán nem tart attól, hogy Vajna Tímea szexuális titkainak kifecsegése miatt ismét bajba kerülhet.

Damu Roland nem hagyja magát

Roland elmondta, hogy Timi az élete részévé vált, hiszen két éven át alkottak egy párt, majd börtönbe jutatta őt. Nem akar senki sem piszkálni, egyszerűen csak elmeséli azt az időszakot, amikor az ő menyasszonya volt a kormánybiztos jelenlegi felesége. Hozzátette, hogy nem kíván semmiféle bosszút. Ha pedig véletlen összefutna Timivel mégcsak köszönni sem köszönne neki, ugyanis levegőnek nézné. Damu Roland nem hagyja abba az írást, ugyanis nemsokára megjelenik a második kötete is Túléltem címmel.

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.