2013. 12. 16. - 09:01

Danics Dóra történelmet írt

Danics Dóra történelmet írt
Danics Dóra történelmet írt vasárnap este, hiszen még sohasem fordult elő, hogy női énekes nyerje meg az X-Faktort.
A vasárnapi X-Fatktorban Danics Dóra és a ByTheWay versengett egymással. A 12 döntős közös produkciójával kezdődött az esete, majd a mentorok beszéltek érzéseikről és az X-Faktor versenyéről. Méltatták a kiesett és a döntőben maradt versenyzőket, majd elkezdődtek a produkciók. Már az esete elejétől fantomképekkel mutatták a versenyzőket és folyamatosan látni lehetett, hogyan alakulnak a szavazatok. Szinte végégi fej-fej mellett haladt a ByTheWay és Danics Dóra, így az egész műsorban feszült izgalom volt érezhető.


A ByTheWay és Danics Dóra közös produkciója

A két versenyző 2-2 dala után az egykori mentor Keresztes Ildikó lépett színpadra és fergeteges hangulatot teremtett a Recirquel Új Cirkusz Társulattal és vadonatúj dalával. Ezt követően a két finalista Hevesi Tamás slágerével éneket duettet, amivel elbűvölték a mentorokat. Az est végére azért még tartogattak a szervezők meglepetést, ugyanis az egyik mentor, Tóth Gabi is színpadra állt és Üdvözöl a ValóVilág című dalát adta elő, mely egyben beharangozója is volt a januárban induló ValóVilág hatodik szériájának.


Danics Dóra - a győztes dala

Az idei évben is, mint ahogy az azt az előző években megszokhattuk született egy dal, mely kifejezetten a győztes számára íródott. Először a ByTheWay, majd Danics Dóra adták elő. A csapat és az énekesnő előadásában is szenzációsan szólt a dal, a mentorok mindkét előadást az egekig magasztalták. Az X-Faktor előző győztesei Kocsis Tibor, Vastag Csaba és Oláh Gergő is színpadra álltak és egy közös számmal tisztelegtek a verseny előtt, majd a 12 döntős búcsúzás képen még egyszer kiálltak az X-Fator színpadára. Feszül várakozás következett míg végül megszületett a döntés, az X-Faktor 2013-as győztese Danics Dóra lett.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.