2010. febr. 1., hétfő, 05.36.34 CET
Pontosan egy hónap múlva, március 1-én nyit az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő
Hajdúszoboszlón, mely 15000 m2-en, 1600m2 vízfelülettel, egyszerre 1000 fő befogadására lesz alkalmas.

Az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő makettje
A beruházás, méretével, egyedi megjelenésével, minden korosztály számára vonzó változatos szolgáltatásaival megteremti annak lehetőségét, hogy a Hungarospa a fedett élményfürdő kínálati szegmensben a piacra tudjon lépni, és a már évek óta -Hajdúszoboszlón is- jelen lévő igényt ki tudja elégíteni, ezzel lendületet adva és új lehetőségeket teremtve mind a város, mind pedig a régió lakossága, vállalkozásai számára.

A fejlesztési ügynökség munkatársait Czeglédi Gyula vezérigazgató, Kircsi Lajos gazdasági igazgató és Varga László műszaki igazgatók fogadták a Hungarospa-ban
Múlt év végén egyébként az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. munkatársai helyszíni ellenőrzést tartottak a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. legújabb és eddigi legnagyobb projektjénél, az Aqua-Palace élményfürdő beruházásnál.

Trópusi fürdő látványterv
Az immár harmadik alkalommal tett látogatás és ellenőrzés elsősorban a projekt pénzügyi közbeszerzési dokumentumainak áttekintésével kezdődött, majd a beruházás műszaki-pénzügyi előrehaladását is megvizsgálták a kiérkező szakemberek. A szemle során megállapítást nyert, hogy a projekt előrehaladása a támogatási szerződésnek és a benyújtott jelentéseknek, elszámolásoknak megfelelően alakult.
Az Aqua-Palace fedett élményfürdő 2010. márciusában nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Forrás: hungarospa-rt.hu
-kt-
További hírek:
Hajdúszoboszló Online - szoboszloon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!