2019. 07. 09. - 08:55

Együtt van Shawn Mendes és Camila Cabello?

Együtt van Shawn Mendes és Camila Cabello?

Egyre erősebb a gyanú, hogy a két sztár randevúzik egymással – Camila Cabellót és Shawn Mendest ugyanis meghitt találkozón látták a napokban.

A közelmúltban már szárnyra kaptak a pletykák, miszerint Shawn Mendes és Camila Cabello nemcsak egy zeneszám erejéig jött össze. Camila ráadásul júniusban szakított korábbi kedvesével, Matthew Hussey párkapcsolati tanácsadóval.camila_shawn_1
 
A felek nem erősítették meg, hogy randevúznának, ám a jelek erre utalnak. Camilát és Shawn-t a napokban egy meghitt villásreggeli elfogyasztása közben látták nyugat-Hollywoodban.
 
A két énekes a Senorita című dal kapcsán kezdett közös munkába, ám hamar elterjedt a híre, hogy több van köztük munkakapcsolatnál. Egy július 4-i rendezvényen kéz a kézben jelentek meg, ennek ellenére Shawn akkor még letagadta, hogy járnának.
 
A hollywoodi közös reggelire azonban szintén kézenfogva, hasonló ruhában és fülig érő mosollyal érkeztek, tehát a gyanú egyre erősebb, hogy Camila és Shawn egy párt alkot. Láthatóan az sem érdekelte őket, hogy lefényképezték kettejüket.
 
Az énekesnő egyébként a napokban nyilvánosan meg is dicsérte Shawn-t egy Los Angeles-i fellépése után, szívecskét illesztve a bejegyzés mellé.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.