2014. 10. 18. - 08:45

Életveszélyes sérülést okozott Kállay

Életveszélyes sérülést okozott Kállay

Lezárult az énekes verekedésében a nyomozás. Testi sértés vádjával javasolnak eljárást ellenük.

Kállay-Saunders András akkor keveredett verekedésbe, amikor barátnőjét, Tolvai Renit akarta megvédeni, legalábbis ezt állítja az énekes. Az egész azzal végződött, hogy a másik társaság egyik tagja arc-, valamint orrcsonttörést szenvedett, egy másik személy pedig napokig az intenzíven volt agylebenyzúzódás miatt.

 

Kállay ártatlan vallja magát az ügyben

 

A Budapest Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az egyik hazai napilapnak elárulta, hogy a nyomozás lezárult és vádemelési javaslatot adtak be az ügyészségnek. Ott hatvan nap alatt döntenek Kállay sorsáról. Az énekes akár 2-8 évig terjedő büntetést is kaphat.  Magyar György, a híresség ügyvédje szerint ügyfele nem büntethető, hiszen önvédelmi helyzetben cselekedett. A vádemelési javaslat magát a dalfesztivál nyertesét is meglepte, ugyanis ő azt várta, hogy a nyomozás során majd kiderül az igazság és az ártatlansága. Ő továbbra sem érzi úgy, hogy bűnt követett volna el.

Képforrás:hir.ma                    

 

N.O.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.