2016. 05. 29. - 09:00

Ez lett Gwyneth Paltrowék tudatos leépüléséből

Ez lett Gwyneth Paltrowék tudatos leépüléséből

Hivatalosan is elvált Gwyneth Paltrow és Chris Martin – a páros 12 év után tett pontot házassága végére, s szinte egyedi módon semmilyen probléma nincs közöttük. Sőt, jó nyaralni is együtt mentek...

Noha már jó ideje hallani lehetett róla, hogy a sztárpár válik, hivatalosan eddig még nem zárták le a kapcsolatukat. Most ez is megtörtént, privát megállapodásuk pedig tartalmazza majd a gyermekelhelyezést, a láthatást és azt, milyen mértékben támogatja egymást a két fél.

Gwyneth Paltrow és gyermekei

Gwyneth és két gyermeke, Moses és Apple kiránduláson

A válás végrehajtását egyébként Gwyneth Paltrow kezdeményezte. Tette ezt azután, hogy Chris Martin szándékosan nem reagált válási kérelmére. Ezt később azzal indokolta, hogy ők már előzőleg megegyeztek négyszemközt a szakításban.

A Coldplay 39 éves énekese és a 43 esztendős színésznő közös felügyeletet tartanak majd fenn gyermekeik, a 12 éves Apple és két évvel fiatalabb öccse, Moses felett, s a részleteket illetően sem valószínű, hogy vitába keverednének egymással.

Az egykori páros egyébként már 2014-ben jelezte, hogy tudatosan leépítik a kapcsolatukat. Jó viszonyban maradtak azonban, s még közös nyaralásra is elvitték a gyerekeket.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

Chris Martin szerint csodálatos volt az elválás

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.