2017. 11. 09. - 12:30

George Michael nem árulta el magát – családja miatt

George Michael nem árulta el magát – családja miatt

Noha a tehetséges popsztár régóta tisztában volt másságával, nem hozta azt nyilvánosságra az 1980-as években, mert féltette a családját.

George Michael sokáig titkolta, hogy homoszexuális. A 2016 karácsonyán elhunyt poplegenda meg akarta védeni a családját a megjegyzésektől, s amikor egyébként is megbélyegeztek az AIDS terjedése miatt, nem állt elő a bejelentéssel.

George Michael és Kirsty Young

George Michael és Kirsty Young

„Ez mindig egy személyes döntés volt a részemről.  Addig maradtam csöndben, amíg csak lehetett, az AIDS terjedésének időszaka alatt is – meg akartam védeni a szeretteimet, és ha újra kezdeném, ugyanígy tennék” – fogalmazott korábban George Michael, egy, Kirsty Young-nak adott kétrészes interjúban.

Az énekes párja, Anselmo Feleppa 1993-ban egy AIDS-szel összefüggő betegségben halt meg, s George ekkor visszavonult a nyilvánosság elől. Két éven át nem írt dalt.

A „Listen Without Predjudice” című album, mint a sztár beismerte, tulajdonképpen gyászáról és felépüléséről szólt. „Nem szeretnék többé hasonló inspirációt” – közölte George Michael.

A popikon 2016. december 25-én hunyt el, akkori kedvese talált rá otthonában, a hírek szerint szívelégtelenség okozta halálát. 53 éves volt.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

George Michael expárja: Szerintem csak feladta

George Michael exe "csak sztár akart lenni?"

Hol járt? George Michael sejtette, hogy baj lesz

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.