Gesztesi Károly lezárta a múltat - titokzatos új kapcsolata van!
A színész közölte: nem akar új kapcsolatáról beszélni, szeretné, ha legalább egy év eltelne, hogy biztos lehessen a dolgában. Ám ezután gyorsan kihátrált a témából. Ha lenne kapcsolata, akkor se mondaná el senkinek - tette hozzá zavartan.A drasztikus fogyásával kapcsolatban elmondta: magánéleti válsága sokban hozzájárult. A
sikerhez kell egy jó asszony is, ugyanis a gyomorideg jót tesz az alaknak. . .
Gesztesi háromszor vált már el, mégis, magát okolja kapcsolata kudarcai miatt. Főz, mos, takarít, és nem nehéz eset. A nők úgy látszik, a rossz fiúkra buknak.
A színész elmondta, a szakítás utáni gyötrelmeket egymaga oldotta meg. "- Nem akartam segítséget, se barátokét, se egyebet. Tudtam, hogy egymagamnak kell talpra állnom, s ez sikerült is. Figyelj, nem kell engem sem félteni! "- ezt már annak az ismerősének mondta a színész, aki a Daróczi-Liptai kapcsolat nyilvánosságra kerülésekor próbálta vigasztalni. Szerinte Gesztesi olyan nőt talált, aki mindenben Claudia ellentéte.
„Úgy tudom, egy karcsú szőkével jött össze, akivel állítólag egy bárban találkoztak. "Kíváncsian várjuk a fejleményeket, reméljük ezúttal a színész valóban megtalálta a boldogságot!
Memo

