2016. 03. 03. - 08:40

Iggy Azalea: „ A plasztika ne legyen tabu”

Iggy Azalea: „ A plasztika ne legyen tabu”

Az énekeső úgy véli 2016-ban már mindenki felvállalhatná, hogy szépészeti beavatkozása volt. Ő maga bevallja, hogy többször is kés alá feküdt.

Iggy Azalea leginkább a plasztikái miatt szerepel a médiákban, karrierje ugyanis kezd tönkre menni. Nemrég például érdeklődés hiányában le kellett mondania turnéját, ráadásul a Britney Spearssel készített közös dal sem aratott nagy sikert. Ennek ellenére rendszeres szereplője a sajtónak. Most például az Elle magazinban tűnik fel, ahol egy interjú keretén belül őszintén beszélt a szépészeti beavatkozásokról.

Iggy Azalea

Az Elle címlapján tündököl Iggy

 Mint mondta, sokkal elfogadóbbnak kellene lenni az embereknek a plasztikát bevállalt nőkkel szemben. Szerinte nem kéne tabuként kezelni. Saját bevallása szerint ő sem volt megelégedve magával, ezért döntött úgy, hogy kés alá fekszik és új orrot csináltat magának. Iggy úgy véli, hogy semmi gond nincs azzal, ha valaki úgy akar kinézni, amilyennek megálmodta magát. Persze tudja ő is, hogy nincs garancia rá, hogy attól jobb lesz.

Iggy Azalea

Szerinte a plasztikázást el kellene fogadnia mindenkinek

Egyetértesz a rapper véleményével?

 

képforrás:dailymail.co.uk
N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.