2019. 09. 27. - 08:55

Így hagyta ott a sulit Kendall és Kylie Jenner

Így hagyta ott a sulit Kendall és Kylie Jenner

Kris Jenner idejekorán úgy döntött, jobb lesz, ha gyermekei nem járnak középiskolába, hanem otthon folytatják tanulmányaikat.

Korán úgy határozott Kris Jenner, a Jenner-lányok édesanyja és egyben menedzsere, hogy a lányai inkább otthon tanuljanak. Mint kiderült, Kylie Jenner és Kendall Jenner nem teljesítettek túl jól a középiskolában.Kris Jenner kivette lányait a középiskolából
 
A kaliforiniai Sierra Canyon intézménybe jártak, ahonnan azonban anyjuk kivette őket és a Novel Education Group-ba íratta át, amely egy Los Angeles-i központú, otthon tanulási ügynökség. Így esélyesebbnek látta, hogy megszerzik képzettségüket,de karrierjüket is fenn tudják tartani.
 
„A lányaim rosszul teljesítettek az iskolában, mivel sokat hiányoztak az órákról – a reggel 8 és délután 4 óra közötti időszak ütközött azzal az időszakkal, amikor karrierjüket is építették. Kylie és Kendall emellett nem is tudtak igazán kreatívak lenni egy-egy tipikus iskolai feladat során, mivel sajnos kevéssé érdekelte őket a dolog” – mondta el Kris Jenner.
 
Az anya büszke arra, hogy Kendall és Kylie képesek voltak nemcsak kiválasztani a kívánt kurzusokat, de olyan ütemtervet is létrehoztak, amely megfelel elfoglalt életmódjuknak.
 
Az otthoni tanulási módszerrel képesek voltak leérettségizni és egyúttal sikeres karriert is felépíteni.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.