2018. 10. 03. - 08:50

Kendall Jenner a Hadid-fiúval jár?

Kendall Jenner a Hadid-fiúval jár?

Nagyon úgy fest, hogy egy párt alkot a kisebbik Jenner-lány és Anwar Hadid. A két fiatal a párizsi divathéten is együtt mutatkozott.

Úgy hírlik, Kendall Jenner és Anwar Hadid egy pár. A két sztár még inkább alapot adott arra, hogy ezt terjesszék róluk, mivel a párizsi divathéten együtt jelentek meg és „nagyon úgy tűntek, mint akik járnak”, a szemtanúk szerint.Anwar Hadiddal jár Kendall?
 
A 22 éves modell a nyáron szakított Ben Simmons sportolóval, ám az utóbbi időben egyre többet látni őt barátnői, Gigi és Bella Hadid testvérének társaságában. Anwar ugyanis a sikeres modell-lányok öccse, akikkel Kendall Jenner közismerten jóban van.
 
Állítólag a románcot Gigi és Bella is támogatja.
 
Egy forrás a People magazinnak azt mondta: a lányok örülnek a kapcsolatnak, mindannyian együtt szoktak „lógni”.
 
Gigi és Bella szerint Kendall és a testvérük „jók együtt”. Ismerőseik szerint mindez egy kissé bizarr, de a lányok úgy gondolják, működik a dolog.
 
Korábban is elcsattant már csók Anwar Hadid és Kendall között, de nem sokkal később a lány összejött Ben Simmonsszal. Lehet, hogy már akkor jobban járt volna Anwarral?
 
Fotó: Instagram
 
B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.