2016. 08. 29. - 14:25

Kiderült, miért fehérítette magát Michael Jackson

Kiderült, miért fehérítette magát Michael Jackson

Talán évtizedeken át nem értették a rajongói, miért is fakította ki a bőrét Jacko – A popkirály az orvosa szerint az apja emlékét akarta magából kitörölni ezzel a cselekedettel.

Michael Jackson, aki fiatalon még feketebőrű énekes volt, később fehér bőrrel vált még sikeresebbé – Azt azonban, hogy miért érezte szükségét ennek, hosszú éveken át nem tudta pontosan senki.

Michael Jackson fiatalabb korában feketebőrű volt

Michael Jackson fiatalabb korában feketebőrű volt

 

Dr. Conrad Murray, a kezelőorvosa most elárulta: a popsztár ezzel agresszív apja emlékét akarta magából kitörölni. Nemcsak kifehéríttette a bőrét, hanem számos arc-átalakításon is átesett, annak érdekében, hogy úgy fessen, akár egy „északi sportoló”. S mindezzel a doktor szerint csak a traumatikus gyerekkori emlékek elől menekült…

Dr. Murray a Bang Showbiz-nek nyilatkozva elmondta: Michael-ben a külseje minduntalan felidézte az apját és annak gúnyolódását afroamerikai arcvonásai miatt. Azzal, hogy megváltoztatta megjelenését, úgy érezte, egyben távolabb is került tőle.

Fotó: Instagram

B.A.

 

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.