

Jojózzunk? Az egyik legismertebb képviselője a jelenségnek Kirstie Alley, aki annak idején tényleg igazi szépség volt, s most sok-sok éve szinte kilátástalan harcot vív a kilókkal, hol lejjebb megy a súlya, hogy utána kamatostul szedje vissza a fogyás eredményét ismét. Jenny Craig fogyókúra módszerével 2007-ben elég jól megszabadult hájaitól, majd 40 kg-ot tudott leadni, de ma már ismét kövér, az evéskényszer uralja az életét.
az alkoholt az érintettek el tudják teljes egészében kerülni, leteszik és kész. Nem kell azt eljátszani, hogy csak pár szálat szív el, vagy pár pohárral iszik meg naponta. Az evés teljesen más, az egy alapösztön, s nem hagyhatjuk teljesen abba, állandó kontroll alatt kell élni a nap 24 órájában szinte. Soha nem szabad lazítani, s engedni a csábításnak, mert egy elbukás után szinte jön magától a többi, Már a pici kilengés is azzal az eredménnyel járhat, hogy az egészet sutba vágja az ember, mert egyszerűen képtelen megállni utána.