2018. 01. 30. - 15:12

Lassan gyógyul Blake Lively

Lassan gyógyul Blake Lively
A szépséges színésznő még tavaly decemberben szenvedett balesetet. Azonban sérülései komolyabbak, mint ahogy gondolta. 

 

Blake Lively a tavalyi évben gőzerővel dolgozott legújabb filmjén, azonban úgy tűnik, hogy csúsznak az alkotás megjelenésével. A The Rhytm Section című film forgatása során ugyanis megsérült a színésznő keze az egyik akciójelenet közben. Akkor egyből befejezték a munkálatokat és abban bíztak, hogy csak rövid időre tartanak szünetet. Sajnos azonban nem így lett, ugyanis azóta sem indult el újra a forgatás és már lassan két hónap telt el. 
 
Blake Lively
Még mindig nem gyógyult meg a színésznő
 
Információk szerint Blake még mindig nincs jól, ezért a munkálatoknak véget vetettetek és közölték a dolgozókkal, hogy keressenek maguknak más elfoglaltságot. Állítólag a színésznő nagyon nehezen gyógyul, sőt még az is előfordulhat, hogy meg kell őt műteni, amit pedig rehabilitáció követ majd. Azt, hogy a baleset miatt mikor kezdik újra a munkát egyelőre nem lehet tudni, de akár egy évet is csúszhat a megjelenés.
 
N.O.

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.