Bulvár

Leonardo DiCaprio aggódik a Föld jövőéért

A népszerű színész a minap a Világgazdasági Fórumon vett részt, ahol kifejtette véleményét az olajvállalatokról.

Bár Oscart még nem, de kristály kitüntetést már kapott Leonardo Dicaprio a fent említett rendezvényen. A színész összesen 15 millió dollárt adott azoknak a szervezeteknek, amelyek környezetbarát tevékenységet folytatnak, segítve ezzel a Föld jövőjét.

Dicaprio a Világgazdasági Fórumon mondott beszédet

DiCaprio ezután felszólította az embereket, hogy másoknak is hasonlóképpen kellene cselekedniük. Beszédében kiemelte Bill Gatest, a Microsoft atyját, a „zéró kibocsátás” politikája miatt. Végül szóba kerültek az olajvállalatok. Leo szerint kihasználják az összes természet adta lehetőséget és tönkre teszik a bolygót. Ezek a cégek ugyanis a profitot helyezik előtérbe a Föld helyett, ennek köszönhetően pedig pusztítanak.

Leonardo Dicaprio

A színész sokat tesz a Föld jövőéért

A Wall Street farkasának sztárjáról egyébként köztudott, hogy elkötelezett környezetvédő. Harcol a globális felmelegedés ellen és ott jótékonykodik, ahol csak tud. 2010-ben például 1 millió dollárral támogatta a Haiti földrengés károsultjait.

 

N.O.

Keira Knightley parókát hord?

Keira Knightley parókát hord?

Mindenkit meglepett a szépséges színésznő azzal a bejelentésével, hogy évek óta műhajat visel.
Mit szabad egynapos sebészeti műtét előtt?

Mit szabad egynapos sebészeti műtét előt...

Az egynapos sebészeti beavatkozások manapság gyakoriak, sok betegnek nyújtanak jó lehetőséget – különösen, hogy napokon belül ismét munkába állhatnak, jelentős ...
Channing Tatum a válás szélén?

Channing Tatum a válás szélén?

Lehet, hogy újabb álompár kapcsolata ér véget? Friss hírek szerint ugyanis a jóképű színész és szépséges kedvese között egyre több probléma van.
Pogácsás pizza kemény hétkezdésre

Pogácsás pizza kemény hétkezdésre

Aki szereti a pizzaféléket, annak örömhír, hogy ez a finomság még az eddigieknél is különlegesebb módon készül! Alapja pogácsa, a feltétekkel kapcsolatban pedig...
A párunk depressziója nálunk fájni fog?

A párunk depressziója nálunk fájni fog?

Kapcsolat lehet a krónikus fájdalom és a depresszió között, amennyiben párokról van szó – mutatott rá a meglepő tényre egy új tanulmány. Vagyis, ha a kedvesünk ...
5 év után szakított Dobrády Ákos és Iszak Eszter

5 év után szakított Dobrády Ákos és Isza...

Lezárta öt esztendeje tartó kapcsolatát a népszerű zenész és párja – Iszak Eszter és Dobrády Ákos szakított egymással, noha nem olyan rég még családot terveztek...
Csokoládé mámor Szerencsen

Csokoládé mámor Szerencsen

Ebben az évben újra megrendezik a híres fesztivál, ahol az édesség kerül a középpontba.
Balesetet szenvedett Leonardo DiCaprio

Balesetet szenvedett Leonardo DiCaprio

A sármos színész és barátnője, Nina Agdal a minap Hamptonsban nyaraltak, ahol összeütköztek egy másik autóval.
Vállalja másságát a színésznő

Vállalja másságát a színésznő

Cynthia Nixon szerint nem az számít, hogy nőt vagy férfit szeret valaki, hanem az, hogy ki mellett talál rá a boldogság. 
Van, ami lebontja a lepedéket!

Van, ami lebontja a lepedéket!

Lepedék, plakk, szuvasodás miatt aggódunk? Egy új kutatás eredménye szerint a nanorészecskék segíthetnek lebontani a plakkot és ezzel megelőzni a fogak elromlás...
< >