2016. 05. 30. - 14:25

Liam Hemsworth: Szakítani kellett Miley-val

Liam Hemsworth: Szakítani kellett Miley-val

A sztárpár különválása elkerülhetetlen volt – Miley Cyrusnak és Liam Hemsworth-nek szüksége volt a külön töltött időre, hogy ott tartsanak, ahol most.

Mint arról már korábban hírt adtunk: egybekelni készül Miley Cyrus és szerelme, Liam Hemsworth. Az esküvőt Ausztráliában tervezik megtartani, a fiú családi otthonának közelében.

Hosszú utat tettek meg idáig - a páros ugyanis 2013-ban már szakított egymással, az akkori eljegyzést felbontották. Három év után úgy érezték, hogy nincs már keresnivalójuk a másik életében.

Miley Cyrus talkshow-ban

Miley Cyrus is sokat komolyodott

Liam szerint azonban ez a szakítás szükséges és elkerülhetetlen volt. Akkor ez volt az egyetlen értelmes választási lehetőség.

A GQ Australia magazinnak Hemsworth azt mondta:”Nagyon nehéz volt, de abban az időben Miley és én két külön úton haladtunk. Túl fiatalok is voltunk. Valóban nem tehettünk mást akkoriban, mint hogy elengedjük egymást.”

A 26 éves sztár azt is elárulta, hogy mostanság kevesebbet bulizik, mint régen. Talán nem is csoda, mert ebből is volt már gondja: 2012-ben egy férfival összetűzésbe keveredett egy bár előtt, aki meghajigálta kövekkel, ő pedig válaszul megütötte. A jelenetet „természetesen” valaki videóra vette.

Fotó: Instagram

Kapcsolódó cikk:

Miley Cyrus Ausztráliában menne férjhez

B.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.