2020. 08. 11. - 08:50

Megszületett Chris Pratt kislánya

Megszületett Chris Pratt kislánya

A népszerű színész és kedvese, Katherine Schwarzenegger megerősítette, hogy világra jött első közös gyermekük.

Megérkezett Chris Pratt és párja, Katherine Schwarzenegger közös kislánya. A baba születését a sztárpár megerősítette, s azt is elárulták, hogy a gyermek a Lyla Marie Schwarzenegger Pratt nevet kapta.pratt_baba_1
 
A 41 esztendős színészről és 30 éves kedveséről már lehetett tudni, hogy szülők lettek, ugyanis Katherine bátyja, Patrick Schwarzenegger augusztus második hete elején már nagy örömmel újságolta a hírt ismerőseinek. Mostanra azonban Chris és Katherine is megerősítette azt.
 
Chris Pratt Instagram-oldalán azt írta, nem is lehetnének boldogabbak, az anya és a baba is jól vannak. „Rendkívül áldottak vagyunk” – fogalmazott a színész.
 
Katherine, aki a neves sztár, Arnold Schwarzenegger lánya, 2019 júniusában kötötte össze életét hivatalosan is Chris Prattel a kaliforniai Montecito-ban, s 2020 áprilisában vallotta be, hogy várandós.
 
Katherine-nek ez az első gyermeke. Chris Prattnak már van egy kisfia, a most 5 esztendős Jack korábbi házasságából Anna Faris színésznővel.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.