2019. 03. 18. - 08:55

Paris Jackson tagadja az öngyilkossági kísérletet

Paris Jackson tagadja az öngyilkossági kísérletet

Hazugságnak nevezte a néhai Jacko lánya, hogy önkezével akart volna véget vetni az életének – Paris Jackson a Twitteren üzent azoknak, akik az álhírt terjesztették róla.

Paris Jackson visszavágott a híresztelések miatt, melyek szerint március 16-án kórházba került, ugyanis öngyilkosságot kísérelt meg.paris_jackson_02
 
Úgy hírlik, a család ismerősei közölték a TMZ-vel, mi történt Parissel, állítólag mentőt és rendőröket is ki kellett hívni a Jackson-lány Los Angeles-i házához.
 
Pár órával azután, hogy a hír szárnyra kelt, Paris Jackson a Twitteren keresetlen szavakat intézett az álhírt terjesztőkhöz, „kiba…ott hazudozóknak” nevezve őket.
 
Az álhír egyébként még arra is kitért, hogy Michael Jackson lányát pszichiátriai osztályra vitték.
 
Arról is szó esett, hogy Paris azért omlott össze, mert kihagyták a Leaving Neverland dokumentumfilmből, mely kapcsán két férfi is azzal vádolta meg egykori édesapját, Jackót, hogy az énekes molesztálta őket gyermekként.
 
A 20 esztendős Paris Jackson a Twitteren azt is kilejentette, nagyra becsüli rokonát, Taj Jacksont, amiért megvédte a pop királyát, ő tökéletes munkát végez – de Paris nem érzi, hogy neki magának köze lenne a Dan Reed által készített, lehúzó filmhez.
 
Fotó: Instagram
 
L.A.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.