Jó ideig hallgatott másságáról a Puerto Rico-i sztár.
Végre rászánta magát arra, amit már régóta sejtenek. Ricky Martin nyilvánosan bejelentette, hogy meleg, saját neméhez vonzódik. Először internetes oldalán közölte a tényt, hogy homoszexuális, ez történt még hétfőn. Majd személyesen is megerősítette a tényt.
Tanácsadói javaslatáról jó ideig hallgatott másságáról a Puerto Rico-i sztár, aki a 90-es években aratta a legnagyobb zenei sikereit még. A bejelentést büszkén tette meg, s szerencsésnek vallotta magát amiatt, hogy saját neméhez vonzódik, bátran kiállt mindenki elé. Már jó ideje van a szakmában, több mint 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, egyik nagy slágere az 1999-es La Vida Loca, ezzel a legtöbb országban listavezető lett.
Lassan három évtizede van a pályán, s most életéről, karrierjéről akar egy könyvet írni, s talán azért döntötte el, hogy kipakol végre, megszabadul legnagyobb titkától. Nehéz lehetett ennyi éven át takarni, rejtegetni a valóságot! Homoszexualítása ellenére született már két gyermeke 2008-ban, ikrek, Matteo és Valentiono, igaz, béranya hordta ki őket.