2014. 07. 25. - 09:03

Robert Downey Jr. a legjobban kereső színész

Robert Downey Jr. a legjobban kereső színész

A napokban elkészült a lista, amin azok a személyek szerepelnek, akik a legtöbb pénzt keresik Hollywoodban.

 

Újabb listát készített a Forbes magazin, ezúttal azonban nem a legszexibb férfiról, hanem a legtöbbet kereső színészekről. A lap azt vizsgálta, hogy 2013 és 2014 júniusa között melyik sztár kapta a legnagyobb összeget.

 

Több tíz millió dollárt kapott a Vasember 3 szerepéért Robert

 

 

A legtöbbet csakúgy, mint tavaly idén is Robert Downey Jr. kereste. A híresség csak a Vasember harmadik részéért kapott 75 millió dollárt, ami forintba átszámítva 17 milliárd forint. Ezzel az összeggel pedig fel is került a lista élére. A második helyen szerepel Dwayne Johnson, aki az utóbbi egy évben összesen 12 milliárd forintos fizetésre tett szert. A harmadik helyen a Másnaposok sztárja, Bradley Cooper áll, aki 46 millió dolláros vagyont gyűjtött össze. A Forbes szerint akkora sikere van a színésznek, hogy azt is megtehette, hogy olyan kis költségvetésű filmekben szerepeljen, mint a Napos oldal.A lista élén állók mellett még olyan színészek kerültek az első tíz közé, mint Leonardo DiCaprio, Chris Hemsworth, Liam Neeson, Ben Affleck, Christan Bale, Will Smith és Mark Wahlberg.

 

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.