
Az
új Alkonyat epizódnak is lettek picike mellékzöngéi, apróbb beszólásai, ettől nem mentesült ez a rész sem.
Robert Pattinson ámulva nézett Kristen Stevartra, amikor a terhességi jeleneteket forgatták a
Twilight-ben. Nem tudott igazán megbarátkozni a külsejével. Még olyat is mondott állítólag, hogy hasonlatos egy földönkívülihez. Ami nem éppen hízelgő
Kristenre nézve. Talán nem volt éppen szerencsés a fényszög, nem volt jó a smink?
Valami nem igazán úgy sikerült, hogy romantikus hangulatba hozza Robot, vagyis Edwardot. Kizökkent a jelenet érzésvilágából a látvány hatására. Pedig nem éppen ilyen kijelentéseket várnánk, ha valaki a szerelmére néz, aki éppen áldott állapotban van. De hát....Előfordult ez is! Igaz, a körülmények nem éppen egy természetes terhességről szólnak, a magzat szó szerint szinte belülről rágta szét Bella gyönyörű testét. Ezért Kristen nagyon-nagyon vékony volt, s totálisan sápadt, szinte olyan, mintha már nem is élne.

Érdekes, hogy az ő véleménye szöges ellentétben állt Robert álláspontjával. Kristen élvezte ezeket a jeleneteket, jól érezte magát a rendhagyó áldott állapot forgatása során is. Sokkal alkotóbban és rugalmasabban állt hozzá a végrehajtásukhoz. Na, ez a különség sokszor férfi és nő között.
A férfiak az első benyomás után ítélnek, sokszor kimondják a negative véleményükjet hirtelen, aztán megbánják, ezzel szemben a nők jóval több rugalmasságról tesznek tanúbizonyságot, s velük a terhesség nagyon sok kellemetlenséget el tud feledtetni még akkor is, ha az nem valódi esemény, hanem csak egy szerep.
Kristen beleélte magát magzatának kihordásába szinte valóságosan is, talán már készen állna egy saját babára is? Ez a kérdés maradt bennünk a tények megismerése után...Mi a véleményük?
-gg-