2014. 04. 08. - 15:15

Sarka Kata szépségversenyt szervez

Sarka Kata szépségversenyt szervez

 Kata és barátnője, Vajna Tímea részt vesznek az idei szépségverseny szervezésében. Azonban Hajdú Péter felesége konkurencia lesz Tímea számára.

Kata még 2007-ben volt díjazott a Miss Universe Hungary-n, akkor első udvarhölgy lett. Ebben az évben fordult komolyra kapcsolata Hajdú Péterrel, majd 2009-ben megszületett az első gyermekük. Vajna Tímea pedig 2008-ban a Miss Universe Hungary és a Miss World Hungary összevont versenyén került be a legszebb nők közé. Azóta a két hölgy már közös céget is alapított. Idén őket érte az a megtiszteltetés, hogy a TV2-n zajló szépségversenyt megszervezzék. Egy informátor a Borsnak elárulta, hogy az idei évben világsztárokra is lehet majd számítani. A zsűriben helyet foglalhat Robert De Niro, Goldie Hawn, Arnold Schwarzenegger vagy Antonio Banderas is. A castingok még nem kezdődtek el. A versenyt egyébként nyár közepére tervezik.

 

Kata nemrég a Tv2 Nagy Duett műsorában szerepelt

 

 A hírek szerint Kata konkurenciája is lesz üzlettársának, Tímeának. A sztárnak ugyanis egy saját versenye is lesz. Ez majd a nyár végén fog, adásba kerülni, de azt, hogy melyik csatornán egyelőre nem lehet tudni. Sem Sarka Kata sem Vajna Tímea nem nyilatkozik még ebben a témában.

 

 

 

Képek forrása: Facebook

 

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.