Sarka Kata túl sokat dolgozik?
Legalábbis a szépséges sztár internetes követői ezt gondolják, hogy ráférne egy kis pihenés.
Sarka Kata szívesen oszt meg képeket magánéletéről rajongóival a közösségi oldalon. Ezzel azonban az is együtt jár, hogy sok negatív véleményt is kap, a pozitívak mellett. Ezúttal a követők azért szólták meg, mert szerintük Hajdú Péter felesége túl sokat dolgozik.
Sarka Kata túl sokat dolgozik?
A magyar sztár megosztott ugyanis egy képet, amin munka közben látható. Nem sokkal ezután pedig özönleni kezdtek a kommentek a képéhez. Volt, aki dicsére, volt, aki negatív véleménnyel volt róla, de akadt olyan is, aki szerint túl sokat dolgozik és ideje lenne pihennie kicsit. Egyébként Kata már sok kritikát kapott a rajongóktól, többek között azt vonták kétségbe, hogy jó anya vagy sem, ami elég rosszul esett neki.
N.O.