2013. 12. 03. - 13:00

Szabó Ádám büszkén távozott az X-Faktorból

Szabó Ádám büszkén távozott az X-Faktorból
Szabó Ádám nem bánja, hogy kiesett az X-Faktorból, úgy érzi meg tudta magát mutatni és nem szomorú, hogy számára a verseny véget ért.

 

Nehéz döntés előtt állt a vasárnapi párbaj után Tóth Gabi ugyanis két mentoráltja közül kellett eldöntenie, hogy melyiknek érjen véget a verseny. Szabó Ádám és Csordás Ákos kapták a legkevesebb nézői szavazatot, így nekik kellett egymással megküzdeni. Mindketten szenzációsat énekeltek, így nehéz volt a döntés a mentorok számára. Tóth Gabi végül azzal érvelt, hogy Szabó Ádám már készen áll arra, hogy elinduljon a pályán és ezért Őt már nem félti. Ákosnak nagyobb szüksége van még az irányításra, ezért Ádámot küldte haza. Ezután Geszti Péter és Alföldi Róbert is úgy döntöttek, hogy Ádámnak kell hazamenni.


Szabó Ádámnak ért véget az X-Faktor versenye

Az énekes egyetért a mentorok döntésével és csöppet sem szomorú amiatt, hogy be kellett fejeznie a versenyt. Nagyon jól érzi most magát, hiszen büszkén, emelt fővel jött le a színpadról. A párbaj dalában meg tudta mutatni, hogy mennyit fejlődött és hogy érdemes volt arra, hogy részt vegyen ebben a versenyben. Ádámnak már ez volt a harmadik párbaja, emiatt érezte, hogy neki kell hazamennie. A két énekes nem párbajként fogta fel a produkciókat, hanem egyfajta tiszteletadásként azért, hogy részt vehettek a versenyben. Ádám úgy érzi ezzel a dallal mondott köszönetet a közönségnek, hogy eddig eljuttatták az X-Faktor versenyében.


Szabó Ádám - Pálinka dal

A fiatal énekesnek nem esett rosszul, hogy mentora Őt küldte haza. Nagyon kedveli Ákost és úgy látja barátja még nem mutatott meg mindent amit tud és sokkal több lehetőséget érez még a hangjában. Ádám szerint Ő megmutatott mindent magából, zongorázott, harmonikázott, énekelt rosszul és jól is, minden arcát megmutatta amit csak lehetett. Ádám a versenytől erőt és magabiztosságot kapott és tovább szeretné egyengeti énekesi karrierjét. Nagyon jól érezte magát a „Pálinka dal" előadása közben és úgy gondolja, ez az irány amin elindulhat majd a karrierje. Szereti a vidám dalokat és ezekben érzi igazán jól magát.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.