2014. 07. 27. - 16:20

Szabó Zsófi Norvégiába utazik

Szabó Zsófi Norvégiába utazik

A színésznő nehezen dolgozta fel édesapja elvesztését, de mostanra már jól van. Nemrég úgy döntött, hogy egy csoporttal bejárja Norvégiát.

Zsófi a napokban jelentette, hogy egy önkéntes zarándokúton vesz részt, mely három hétig tart és igen nagy fizikai teljesítmény szükséges hozzá, ugyanis gyalog járja be Norvégiát. A túra nem olcsó, ugyanis négyszázezer forintba kerül, de a világ legszebb táját láthatja a színésznő. Az indulás előtt a Borsonline-nak adott interjút, melyben elmondta, hogy ifjúsági szállókon és faházakban alszanak az út során. Tervei között szerepel, hogy naplót is ír az élményekről. Sok életjelet azonban nem hallhatunk majd róla, ugyanis a civilizációtól távol lesz, telefon nélkül.

 

Zsófi Körmendi Gábornak beszélt az elmúlt időszakról és a jövőbeni terveiről

 

Ez egy fizetett út, busszal, harmincnyolc honfitársammal kelek útra, akik közül senkit nem ismerek. Hágóvasakkal gleccsereken túrázunk, kajakkal fjordokat szelünk át, mindezt az érintetlen természetben, távol a civilizációtól. Testi-lelki feltöltődésre vágyom, ettől az úttól remélhetőleg meg is kapom majd – árulta el a Borsnak Zsófi.

 

 

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.