2018. 07. 12. - 21:04

Szakított kedvesével a One Direction sztárja

Szakított kedvesével a One Direction sztárja

Képzeld, a legfrissebb információk szerint Cheryl és Liam Payne úgy döntött, hogy külön utakon folytatják tovább.

Megdöbbentő bejelentést tett a sztárpár, ugyanis szakítottak. Liam és Cheryl kapcsolata a rajongók szerint már a kezdetektől halálra volt ítélve, hiszen igen nagy a korkülönbség kettejük között. Liam mindössze 14 éves volt, amikor feltűnt az X-Faktorban, Cheryl pedig már akkor a zsűri tagok közt szerepelt.
 
Cheryl és Liam első találkozása
 
Pár évvel később összejöttek és 2017-ben egy közös gyermekük is született. Később szóba került az eljegyzés, de mint kiderült egyre több probléma merült fel a korkülönbség miatt. Liam ugyanis még bulizni akart még az énekesnőnek a család volt az első az életében. Már korábban is felröppent a pletyka, hogy szakítottak, de most úgy tűnik valóban így döntöttek.
 
 Cheryl maga jelentette be a hírt a közösségi oldalon. Mint mondta, szomorúak, de külön folytatják tovább. Ez nehéz döntés volt mindkettőjük számára, hiszen még szeretik egymást, mint családot. Mindenkit arra kért, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket, főként a közös gyermekük miatt. Pár órával pedig Liam is megosztotta egykori kedvese posztját.
 
N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.