2014. 03. 04. - 13:30

Titkok derültek ki VV Dorkáról

Titkok derültek ki VV Dorkáról

A Való Világ hétvégi párbaján Charlotte és Dorka versengtek egymással. A nézők Charlottet juttatták vissza a villába, így Dorka esett ki a játékból.

Dorka meglepődött, hogy nem Ő került vissza a villába, mert úgy gondolta, hogy az a fajta értékrendszer, amit ő képvisel, az megállja a helyét a villában. Dorkának nagyon fontos az erkölcsösség és minden szituációban megpróbált helyénvalóan viselkedni. Bár voltak neki is kiborulásai mégis próbálta tartani magát és a saját erkölcsi nézeteinek megfelelően viselkedni. Úgy gondolta, kell egy ilyen karakter a villába és emiatt lepte meg nagyon a nézők döntése. Sokak szerint a fiatal lány és Zsolt kapcsolata volt az, ami miatt nem maradhatott tovább a villában. Dorka szingliként ment be a villába, ám Zsolt egy barátnőt hagyott hátra. A két fiatal között azonban szerelem szövődött odabent, ami kintről nézve kicsit úgy tűnt Zsolt részéről sokkal intenzívebb és valóságosabb, mint Dorka részéről. Dorka az RTL Klubnak azonban azt nyilatkozta, hogy nem tudja eléggé kimutatni az érzéseit, de részéről teljesen őszinték az érzései és mindenképpen megvárja majd Zsoltot, míg kijön a villából.


Dorka a Való Világ legújabb kiesője

A Blikk értesülései szerint Dorka zárkózottságát és a bizalmatlanságát egy részben az egykori barátjának köszönheti, aki rendszeresen verte a lányt. Dorka a napilapnak bevallotta, hogy volt barátja több alkalommal is kezet emelt rá, de Ő minden alkalom után úgy gondolta, hogy lehet még köztük jó kapcsolat a történtek ellenére is. Három évig jártak együtt és mint mondja voltak nagyon boldog és nagyon mély időszakaik. Sokszor megbocsájtott kedvesének, még akkor is amikor kezet emelt rá, mert úgy érezte nélküle elveszne. Bár nagyon durva bántalmazások nem történtek, a bántalmazások komoly traumát okoztak a fiatal lány lelkében. Bár nem kereste, mégis úgy érzi rátalált a szerelem. Bízik új kedvesében és azt mondja, mindenképpen megvárja Őt. A villából való távozása óta hallott pletykákat Zsoltról, olyat is, hogy korábban a férfi emelt már kezet nőre. Dorka is tudja, hogy Zsolt robbanékony természetű, de addig nem ítélkezik, míg személyesen nem beszél erről barátjával. Most kintről szurkol Zsoltnak, és reméli, hogy a fiú megnyeri a játékot.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.