2014. 04. 17. - 13:25

Vége Kiszel Tünde kapcsolatának

Vége Kiszel Tünde kapcsolatának

Kiszel Tünde ismét szingliként írja mindennapjait, fiatal hódolója Bodzás Szabolcs ugyanis szakított a naptárdívával.

A fiatal fiú nagyon régóta rajongott Kiszel Tündéért. Még a szakdolgozatát is a celeb díváról írta, így kerültek egymással kapcsolatba. A fiatal fiú és Kiszel Tünde összebarátkoztak, a barátság pedig lassacskán kapcsolattá alakult. Szabolcs a kapcsolat elején még nagyon örült annak, hogy Tündével találkozhat és nagyon imponált neki Tünde határozott egyénisége. Mint mondja, Ő nem szereti a nyávogós sírós lányokat, Tündében megtalálta mindazt, amit egy nőben igazán jónak tart. Ahogy azonban teltek a napok egyre inkább azt érezte, hogy Tünde nem őszinte vele és érezhetően takargatta igazi valóját.


Szabolcs szakított Kiszel Tündével

Szabolcs úgy érezte, hogy Kiszel Tünde túlságosan elnyomja és irányítja Őt, ezért is döntött amellett, hogy megszakítja a naptárdívával a kapcsolatot. A fiatal fiú szerint az utolsó hónapokban már nem származott semmilyen pozitívum a kettejük kapcsolatából. Az egykori hódoló rejött, hogy Tünde nem teljesen olyan, mint amilyennek Ő gondolta. Bár sokan arról pletykálkodtak, hogy Tündének a fiatal fiú csak az ágyban kell, Szabolcs bevallotta, hogy nem volt kettejük között testi kapcsolat. Sok meglepetés érte Szabolcsot a Tündével kapcsolatban és a vége felé már teher volt számára a kapcsolat. Sokan vádolták azzal, hogy pénzt kapott az együttlétekért, de ez természetesen nem igaz. Érték támadások és atrocitások, emiatt is döntött úgy, hogy nincs már szüksége a naptárdívára. Szerinte Tündének vissza kellene fogadnia egykori kedvesét Károlyt, akivel nagyon összeillettek.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.