2014. 05. 28. - 09:20

VV Cristofel Kovács Gigi oldalán kezdett új életet

VV Cristofel Kovács Gigi oldalán kezdett új életet

Felhagyott botrányokkal, bírósági perekkel, nőveréssel teli életével VV Cristofel és Kovács Gigi énekesnő karjaiban kezdett új életet.

Cristofel és új szerelme Gigi régóta ismerik egymást. A fiatal fiú még az énekesnő édesapjával is jóban van, aki boksz-bíróként dolgozik. Már a ValóVilágba költözése előtt is ismerték egymás a fiatalok, de akkor még egyikük sem gondolta, hogy komoly kapcsolat alakulhat ki közöttük. Nemrégiben Gigi édesapján keresztül találkoztak és hamar kialakult közöttük a szimpátia, most pedig már egy párt alkotnak. Bár sokan nagyon nagyképűnek tartják Cristofelt és kialakult róla egy olyan kép, hogy nem túl kommunikatív, mondhatni kicsit butácsak, Kovács Gigi szerint Cristofel egy érzelmes ember és bármiről el lehet vele beszélgetni. Nem fél attól, hogy elődei sorsára jut, hiszen szerinte ha nem provokálják Cristofel egy igazán nyugodt személyiség.


Beteg kislányon segít Cristofel és Gigi

Gigi és Cristofel egy jótékonysági koncertsorozat megszervezésébe kezdtek, melynek célja, hogy összegyűjtsenek 4 millió forintot amivel egy nyolc éves beteg kislány őssejt-beültetését szeretnék támogatni. Már túl vannak két koncerten, június 14-én lesz a következő egyben utolsó koncert. Ezen kívül egy adományvonalat is szeretnének létrehozni, hogy meglegyen az az összeg amelyre a kislánynak a gyógyuláshoz szüksége van. A tervek szerint ki is utaznak a kicsi lánnyal Bécsbe a kezelésre, hiszen szeretnék végig menni vele az úton egészen a gyógyulásáig. Több magyar híresség is melléjük állt, Növényi Norbi, Nick Árpi, Kiszel Tünde és még sokan mások támogatják és segítik a koncerteket és a pénzgyűjtést. Gigi és Cristofel nagyon jól érzik magukat egymással és mint mondják a kubai fiú sokkal értelmesebb és érzelmesebb annál, mint amit eddig mutatott magából. A show kedvéért gyakran játssza el a „degeneráltat”, de a valóságban Ő teljesen más ember. Talán pont Gigi az, aki valódi változást tud hozni Cristofel életébe.

 

-BT-

 

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.