2013. 07. 23. - 09:09

VV Éva pszichiátrián van

VV Éva pszichiátrián van
Éva rádöbbent, hogy ideje fékeznie és önszántából ment be egy átmulatott éjszaka után a psziciátriára. Az alkolhol problémáját és pánikbetegségét fogják gyógyítani.


VV Éva rádöbbent, hogy elég a féktelen mulatozásból ( Videó forrása: www.youtube.com )

Éva kórházba való bevonulásában közrejátszott az is, hogy nincs hol aludnia. Eddig barátai befogadták 1-1 éjszakára, azonban változott a helyzet, így most ott húzza meg magát. Az ex villalakó nem úgy viselkedik, mintha kezelés alatt állna. Az udvaron fürdőruhában napozott, barátnője megy be hozzá és elkészíti a frizuráját, másnap műkörmös megy hozzá. Rendre kioszt mindenkit, azonban a betegek mindig ráköszönnek, mert megismerik. Nem szeretem az olyan embereket, akik csak azért jönnek, hogy jól érezzék itt magukat. "Én gyógyulni jöttem, betartom a szabályokat" - tette hozzá a botrányhősnő.

Éva kért segítséget

Éva rádöbbent, hogy nem folytathatja eddigi életét
Elismerte, hogy elég volt ebből az életvitelből, ez nem vezet semmi jóra. Ideje volt magához térni, mert ennek nem lesz jó vége. "Elég volt abból az életvitelből, amit az elmúlt években produkáltam. Én vagyok az oka, hogy ideáig jutottam. Egyik napról a másikra éltem. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy esti iszogatás után egy barátomnál aludtam, de reggel el kellett jönnöm, és nem tudtam, hova is mehetnék. Ekkor betelefonáltam a kórházba, és taxival bejöttem" - osztotta meg velünk Éva.

Éva leáll a bulizással

Éva bevoltunlt a  pszichiátriára önszántából

Évának a pszichiátrián három hetet kell bent tölteni. Kedden kap kimenőt és strandra fog menni. Megigérte, hogy nem fog alkoholt fogyasztani és időben vissza fog térni a szobájába, mert tényleg nagyon komolyan gondolja gyógyulását. "Azt mondta a pszichológusom, még nem vagyok alkoholista, de jó úton haladok afelé, márpedig én szeretnék családot, gyerekeket, normális életet"- tette hozzá Éva.

N.N.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.