Cini betegeskedik már jó két hete, volt 11 napot kórházban is, de saját felelősségére hazajött, úgy érzi, hogy otthon jobban tud gyógyulni, nyugodtabb. De ezzel mindenki így van. A lánya nyilatkozott az énekesnő betegségéről a TV2-nek, s elmondta, hogy jórészt a stressz okozta a bajt.
Úgy kezdődött az egész, hogy sok sérelmes cikket olvasott az édesanyja önmagáról, ami alaposan megviselte amellett, hogy ismét per van a nyakában, s anyagilag sem áll a legjobban. Az elmúlt évek durva történései sem maradtak nyom nélkül. Sem a börtönévek, sem a rákkal való küzdelem nem

mondható egyszerű dolognak. Embert próbáló...Egyszer azt vette észre, hogy remeg
Zalatnay Cini keze, ő nem is észlelte a jelenséget, majd jött a hatalmas kimerültség, aztán egy fülgyulladás, s egyik reggel lebénult a teljes arca fogmosás közben. Még a vizet sem tudta kiköpni. Ehhez erős szédülés társult, megijedtek, hogy agyvérzése van, ekkor ment be a kórházba. Ott kiderült, hogy ennél kisebb a baj, főképp kimerültség és mellette egy olyan vírusos fülgyulladás, ami hólyagokat okoz, s ezek blokkolják az idegpályákat, ezért a szédülés és a bénulás. Jelenleg Cini minden olyan dologban segítségre szorul, amit az ember jó esetben egyedül intéz.
A lánya mindent megtesz érte, de talán még annál is többet. Sajnos látszik rajta, hogy kicsit meghízott az utóbbi időszakban, ami talán nála is a sok idegeskedésnek tudható be. Reméljük, hogy hamarosan talál olyan életmódot és
diétát, amivel elejét veheti az esetleges súlyosabb
elhízásnak, ami minden ember öntértékelését alaposan aláássa. Cini lánya meglepően gyakorlatias és ügyes, ezt is biztosan meg fogja oldani, nem lesz elhízott nő. Főképp, hogy nemrég azt tudtuk meg, hogy édesanyjával együtt éppen
fogyókúráznak...