2015. 09. 01. - 09:11

Zimány Linda gyereket akar

Zimány Linda gyereket akar

A magyar sztár Hajdú Péternek mesélt magánéletéről, jövőbeni céljairól, illetve kapcsolatáról, Kedves Ferenccel.

Zimány Linda mindenkit meglepett bejelentésével. A modell nemrég összejött egy milliárdos vállalkozóval, Kedves Ferenccel. A kapcsolatuk nagy port kavart, főként, hogy az üzletember már több modellel is járt, köztük Debreczeni Zitával is. Sokak szerint Linda csak a pénzéért van Ferenccel, amit a szőke szépség butaságnak tart. Állítása szerint kapcsolata kiegyensúlyozott és nagyon boldog.

Zimány Linda

A modellnek minden vágya teljesült az életben

Nemrég Hajdú Péter vendége volt a Frizbi című műsorban, ahol arról mesélt, hogy egy komolyabb életet kezdene el. Linda elárulta, hogy kapcsolatuk biztos lábon áll, egy percig sem titkolta, hogy mennyire szerelmes. A modell hozzátette, hogy akár komolyabbra is fordulhatnak a dolgok közte és Ferenc között: - Mindent megéltem, amit szerettem volna, minden vágyam teljesült, és most tényleg itt az alkalom, hogy házasságot tervezhessek. Sőt a szakvizsgáig szeretnék egy babát is mindenképpen, aztán lehet, hogy jön még egy – áradozott Linda Hajdú Péternek.

 

képforrás:facebook.com

N.O.

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, add meg adataidat a hírlevélre történő feliratkozáshoz! A megadott adatokat bizalmasan kezeljük, azokat harmadik félnek át nem adjuk.

 

gyulai_vafurdo

profight_banner.